Paint.NET

Paint.NET 3.5.5

paint.net logo

Volt 3 béta, amikről nem írtam, pedig kellett volna, ugyanis: Windows XP-n az SP2 illetve Windows Vista-n az RTM már nem támogatottak. Ezentúl már Windows XP SP3, Windows Vista SP1 vagy persze Windows 7 szükséges a futtatáshoz, ezáltal a telepítő mérete is kisebb lett (nem kell már a Windows Installer 3.1-et belecsomagolni).
Ezen kívül a programozók feljebb léptek a Visual Studio 2010 illetve a .NET 4.0 használatára az alkalmazás fejlesztésében, de ne reménykedjetek, a 3.x-es vonal még nem támogat ilyeneket, hogy System.Threading.Tasks vagy Windows Workflow, majd csak a Paint.NET 4.0 valamikor 2011-ben. Jó hír azoknak, akiknek már csak a .NET 4.0 van feltelepítve, hogy a program nem követeli a .NET 3.5 SP1-et (bár a .NET filozófia megengedi az egymás melletti használatot).
Ennyit a bétákról, a lényeg, hogy vasárnap kiadták a végleges Paint.NET 3.5.5-öt (amit egyébként már észrevehettek azok, akik a beépített automatikus frissítést bekapcsolták). Javítások.

Linkek: Honlap, blog, letöltési oldal, oktató fórum, beépülők (plugin) fóruma.

Direktlink: Paint.NET.3.5.5.Install.zip (angol nyelvű, 3.5 MB)

Magyarítás

Előzmények: Paint.NET

Paint.NET 3.5.4

Nem sokkal az előző build kiadása után további korrekciókat hajtottak végre a fejlesztők és még február 25-én kiadták a Paint.NET 3.5.4-et. Javítások.

Linkek: Honlap, blog, letöltési oldal, oktató fórum, beépülők (plugin) fóruma.

Direktlink: Paint.NET.3.5.4.Install.zip (angol nyelvű, 4.8 MB)

Magyarítás

A program futásához szükség van a .NET keretrendszer 3.5 SP1-re: webinstall vagy full install (231 MB).

Előzmények: Paint.NET

Paint.NET 3.5.3

Pár javítás elvégzése után, az előző verzióhoz képest egy hónappal később, múlt hét elején kiadták a Paint.NET 3.5.3-at. Javítások.

Linkek: Honlap, blog, letöltési oldal, oktató fórum, beépülők (plugin) fóruma.

DL (lehet hogy ezért kapni fogok): Paint.NET.3.5.3.Install.zip (angol nyelvű, 4.77 MB)

Magyarítás

A program futásához szükség van a .NET keretrendszer 3.5 SP1-re: webinstall vagy full install (231 MB).

Előzmények: Paint.NET
 

Paint.NET 3.5.1

Múlt héten frissítették a csipkerózsika álmukból felébredt fejlesztők a Paint.NET-et, amely így a 3.5.1-es verzióba lépett. Pár javítás mellett egy fontosabb Windows 7 alatt elérhető fejlesztést építettek be: a hosszabb időt igénybe vevő műveleteket - effekt alkalmazása, kép átméretezése, mentés, stb. - egy kis folyamatjelző ablakkal jelenítik meg a tálca felett.

Honlap, blog, letöltési oldal, oktató (tutorial) fórum (videók is!), beépülők (plugin) fóruma.

A program futásához szükség van a .NET keretrendszer 3.5 SP1-re: webinstall vagy full install (231 MB).

Előzmények: Paint.NET 3.5, Paint.NET 3.36 (Hiánypótlás #7), Paint.NET 2.72
 

Paint.NET 3.5

Frissítve feljebb!

Több mint 1 év csend után a múlt hét végén kiadták a nagyszerű, ingyenes képmanipuláló program, a Paint.NET 3.5-ös verzióját. Rengeteg fejlesztést tettek bele a programozók, most nem is sorolnám fel őket, elolvashatjátok a honlap Roadmap and Changelog szekciójában. A jó hír az, hogy már Windows 7-en is fut, a rossz hír pedig az, hogy .NET keretrendszer 3.5 SP1-es kell a futtatásához. (Segítek: webinstall és full install (231 MB))

Honlap, blog, letöltési oldal, oktató (tutorial) fórum (videók is!), beépülők (plugin) fóruma.

Előzmények: Paint.NET 3.36 (Hiánypótlás #7), Paint.NET 2.72

Forrás

Paint.NET 3.36 (Hiánypótlás #7)

Paint.NET 3.36
Eredetileg egy Microsoft által támogatott egyetemi projekt volt, amit a Windows-ban található Microsoft Paint lecserélésére szántak, mára azonban egy erőteljes, de mégis egyszerű, nyílt forráskódú kép- és fénykép szerkesztő alkalmazássá nőtte ki magát. Olyan digitális képszerkesztő alkalmazáscsomagokkal említhetjük egy lapon, mint pl. az Adobe® Photoshop®, Corel® Paint Shop Pro®, Microsoft Photo Editor, vagy a GIMP.

Honlap, letöltési oldal, oktató (tutorial) fórum (videók is!), beépülők (plugin) fóruma..

Futtatásához szükség van a .NET Framework 2.0 (vagy újabb) verzióra: magyar (23.6MB), angol (23.6MB).

Előzmény(ek): Paint.NET 2.72.

Paint.NET 2.72

Logo.png

Ez egy ingyenes képszerkesztő szoftver Windows 2000, XP, Vista, or 2003 Server operációs rendszerek valamelyikét futtató számítógépekre, amiken .Net 2.0 is telepítve van. Legfontosabb tulajdonságai:
  • rétegek (layer) kezelése
  • korlátlan szerkesztési lépés visszavonás (undo)
  • különleges effektek:
    • levels adjustment
    • cross-layer cloning
    • anti-aliased tools
    • motion blur
    • red eye removal
  • beépülők (plug-in) támogatása
Honlap, letöltési oldal, beépülők (fórum), nyelvi csomagok (fórum),
több mint 100 (!!!) képekkel illusztrált leírás az effektek használatáról.
A futtatásához szükséges .Net 2.0 keretrendszer itt található a bal oldalon.
Get Paint.NET!
Tartalom átvétel